Boldog ország, szomorú gyerekek?

Egy riasztó téma, amiről nem akartam írni, de lassan kitölti a mindennapjaimat, hogy a mai Dániában gyermekeinknek milyen borzasztó körülmények közt kell szenvedniük egyes óvodákban, bölcsődékben.

Egy hónappal ezelőtt kijött egy videó, amely gyerekeink mindennapi életét mutatta be, és kiderült, nem figyelnek rájuk, nem kapják meg a szükséges gondoskodást, nem cserélnek rajtuk pelenkát, és így tovább, a lista végtelen. Tüntettünk, semmi sem történt.

Ma jön egy újabb film. Az anyagot rejtett kamerákkal készítette egy pedagógus, aki szintén újságíró. Mondanom sem kell, hogy megrázott, már a rövid részlet is belőle, és nem vagyok biztos benne, hogy képes leszek megnezni az egész filmet. Nincs idő a gyermekeinkre, nincs idő arra, hogy etessük őket, átöltöztessük őket, foglalkozzunk velük. Nincs idő ölelésre, megnyugtatásra, nem beszélve a minőségi játék időről. Az már szinte természetes, hogy nem tudod, mi történik a gyermekeddel a nap folyamán, nem tudod, miért duzzadt vagy sérült a feje. Nem kap a szülő telefonhívást, ha megsérülnek, kivéve, ha az már nagyon súlyos. Amikor pedig megy érte az ember, közlik, nagyon jó napja volt. Az egyetlen dolog, ami elmondja, hogy valami mégsem volt rendben, a vizes csere ruhák, a kis sérülések, a sebek, a vörös feneke, ami reggel még rendben volt, és egy kisgyermek, aki ki van fordulva magából. A síráson túl vagyok, és cselekedni akarok, de mit tehetek?

22 intézményt vizsgáltak, és ezek közül az egyik legrosszabb besorolású az, ahova a fiam jár. Amely valójában az egyik legjobb ajánlást kapta a térségünkben, amikor beírattuk. Az első nap, amikor bevittem a fiam, úgy éreztem, hogy nem lesz itt jó neki, sok dolgon megdöbbentem, bár a dadusok nagyon kedvesek voltak. Arra kényszerítettem magam, hogy elhiggyem, túl sokat várok, túl érzékeny vagyok és szó szerint azt mondták néhányan, hogy túl nagy dolgot csinálok az ügyből, így, szabadon nevelünk gyereket Dániában.

De most megkerdezem újra, tényleg túl nagy dolgot csináltam belőle? Rendben van, hogy egy 14 hónapos babát egoistanak hívnak? Rendben van-e, hogy sírni hagyják őket és megtagadják a felnőtt kontaktust, hogy elkényeztetettnek nevezik őket, amiért kimutatják az érzelmeiket? (részlet a felvételekből) Ez nem egyenlő a szabad gondolkodásmóddal való neveléssel!

Amikor erre a pontra jutunk, szülőként szeretnénk valakit hibáztatni, de kit hibáztathatok? A pedagógust, aki délután egyedül van 15 gyermekkel? A vezetőt, aki nem rendelkezik erőforrásokkal, hogy egyáltalán minimálbért fizessen a munkavállalóknak? Magam, azért, hogy bölcsibe adtam? A barátom, hogy nem keres annyit, hogy otthon maradhassak a gyerekünkkel? Politikusaink éppen most választási kampányt folytatnak, és szó szerint senki sincs, aki ezt az ügyet elsőbbségnek veszi?

Olyan világban élünk, ahol egy család ritkán tud egy bérből megélni. Szeretem, és hálás vagyok a fiam pedagógusainak, hogy minden nap a legjobbat próbálják nyújtani. Mert ez a munka egy hivatás, mert ők úgy döntenek, hogy a jövő nemzedékeit felemelik és tanítják, megalapozzák világunk nézeteit, hiedelmeit, viselkedési normát, példát mutatnak. Ebbe nem érdemes befektetni? Jövőbeli politikusaink, jövőbeli környezetvédelmi aktivistáink, jövőbeli tudósaink, az egész jövőnk a bölcsődében ül most, olyan emberekkel, akiknek nincs ideje, hogy meséljen nekik a világról, olyan emberekkel, akiknek limitált ideje van személyes vagy érzelmi kapcsolatot teremteni velük.

Egy ilyen országban, amiről a világ nagy része azt gondolja, hogy boldog helynek számít, gazdag potenciállal, jó gazdasággal, jó szociális és egészségügyi rendszerrel. Ahol az emberek kényelmesen és biztonságosan élnek, a jövőnk szenved. Mert pénzt spórol a generáción amire 20 év múlva támaszkodni akar. Mert spórol és hátat fordít saját gyermekeinek.

Ez valóban az egyik legjobb, legboldogabb hely a világon? Ennél jobbat nem tudunk? Ha megkérdeznénk gyermekeinket, hogy olyan boldogok és elégedettek-e, mint amit az összes kutatásban mondanak erről a boldog országról, mit mondanának?

Mit tehetünk? Hogyan adhatunk hangot azoknak, akik még nem tudnak beszélni?

Hangok a tömegből, még akkor is, ha kiálltás, még akkor is, ha csak suttogás, de mostmár halljuk őket, és itt az ideje, hogy cselekedjünk azokért, akik nem tudnak magukért tenni.

Lolkalilleby

Ez nem minden intézményben van így, de bármikor, bárkivel előfordulhat. Együtt erősebbek vagyunk, együtt többet tudunk tenni a változásért!

Advertisements

5 thoughts on “Boldog ország, szomorú gyerekek?

  1. Koppenhagai iskolákról sincs sajnos jó vélemény . Sok gyerek , elmennek a próblémák mellett . Nem kapnak megfelelő segítséget stb .
    Fiam nagyon nehezen nyílt rlés tanult meg dánul . De csak kapkodtuk a fejünket milyen tempóba jött a segítség . Kisebb létszám , jobban észrevehető a probléma .

    Like

    1. Szerencse, hogy jó élményetek van és kaptatok segítséget 🙂 Igen, remélem én is, hogy ha a gyerekek létszáma nem is csökken, a pedagógusok munkáját jobban megbecsülik és több személyzetet tudnak foglalkoztatni az intézmények.

      Like

  2. Biztos , hogy nagyvárosi óvodákban sokkalta rosszabb a helyzet mint a vidékiben . Mi vidéken lakunk , annak is a szélén . Két gyerekem járt ide intézménybe , de lekoppogom soha nem volt rossz tapasztalatunk .
    Függ a csoport nagyságától is ….

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s